Riportok a vörösiszapról - From www.munkaspart-2006.hu

Riportok a vörösiszapról
2010. október 14. csütörtök, 15:11

Kalocsai Kinga riportjai a helyszínről

2010. október 8-án reggel elindultam Devecserbe két kamerás segítségével. Nem sokkal 10 óra után megérkeztünk a lezárt faluhoz, ahol a rendőrök tájékoztattak minket, hogy Ajkán lesz Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár sajtótájékoztatója, majd onnan viszik be a sajtót buszokkal bejárásra a vörösiszap súlytotta területekre. Átmentünk Ajkára, ahol már gyülekeztek a sajtó munkatársai, 80%-uk külföldi volt, Japántól kezdve Európa számos országán át, de jelen volt a magyarországi sajtó színe-java is.

11 órakor megjelent a környezetvédelmi államtitkár és eligazítást tartott. Lényege az volt, hogy betarva ígéretét bejárást eneged a sajtónak a vörösiszap által borított területekre és magához a tárolóhoz. Elmondta, hogy Devecserben nem állunk meg, csak áthajtunk rajta, csak Kolontáron és az épülő elvezető ároknál engednek ki minket a buszról, valamint a tárolóknál. Elmondta, hogy az a döntés született, hogy nem lesz lehetősége a sajtónak beszélni, interjút kérni az emberektől, vele lehet csak interjút készíteni. (Ezért nem álltunk meg Devecseren).

Ezekután megkezdődött a felszállás a három buszra, én megragadtam a két ismerős kameratáskáját és felszálltam az egyik buszra, szerencsére senki nem kérdezte, hogy ki vagyok, mit keresek itt, így egyetlen civilként elindultam a bejárásra az újságírókkal.

Nekem nem volt védőöltözetem, sem maszkom, de nem én voltam az egyetlen, senki nem szólt rám, hogy kellene, és nem volt lehetőség kérni sem. Engedték, hogy így menjünk.

Elindult a három busz rendőri kísérettel, elérkeztünk Devecserhez, amin valóban csak áthajtottunk. Az utcákon mindenhol állt a vörösiszap, a látvány borzasztó volt. Az emberek kint álltak a házaik előtt és nézték elhaladó buszainkat. Nem volt rajtuk sem maszk, sem gumicsizma, úgy álltak a vörösziszap fedte utcákon...

Áthajtottunk Devecseren és a két település között megálltunk ott ahol építik az elvezető árkot. Illés Zoltán elmondása szerint három nap alatt építik fel, ami szerinte nagy szó, de hozzá tette, hogy a tározó egyik fala bármelyik pillanatban ledőlhet teljes egészében és lehet, hogy addig el sem készül az elvezető. Legfeljebb egy hetet adott a falnak, de mondta, hogy akár már az előtte lévő napon is ledőlhetett volna. Megkérdeztem erről a katasztrófavédőket, ők ezt megerősítették. Az árokról még annyit, hogy szerintem az sehogy sem állt, bár nem vagyok szakember, de annak a mélysége semmit nem ért, nem tudom, hogy lesz abból bármi is hétfő éjszakára.

Amikor itt leszálltunk a buszról, megcsapott a levegő, soha nem éreztem még ilyet, lehetett érezni, hogy ott valami nem stimmel, nehéz volt lélegezni és nehéznek éreztem a tüdőmet, pedig dohányos vagyok. Ekkor többen megrémültek, akik maszk nélkül voltak, mint én. Ekkor körülnéztem és láttam, hogy a munkások jó része szintén védőmaszk nélkül dolgozik kint a területen...

Innen továbbindultunk Kolontárra, belépve egy kísértet város képét keltette. Ekkor döbbentem rá, hogy Devecser ehhez képest semmi nem volt. Kolontáron minden vörös. Leszálltunk a buszról, még mindig maszk nélkül. Elindultunk bejárásra. Borzasztó látvány volt. Miközben mentünk, vegyvédelmi ruhások jöttek velünk szemben, de elhaladtunk egy rendőr mellett, akin nem volt maszk. Odamentem hozzá megkérdezni, hogy miért nincs. A válasz az volt, hogy nem kötelezték rá. (Van munkavédelmi előírás!) Itt is több munkás maszk nélkül volt. (Közben mi valakitől kaptunk maszkot, végre...) A munkások egy része valamit lapátokkal kapirgált, de az elkapart vörösiszapot nem rakták sehova, mások egy slaggal locsolták a járdát, ahová máshonnan folyt vissza az iszap. (Ennek mi értelme, kérdeztem magamban.) Kolontáron már sírtam is a látványtól, de ahogy észrevettem nem én voltam egyedül...

Volt egy ház, amibe bementünk többen, állt benne a vörösiszap. Ott volt a család minden személyes tárgya, konyhakés még az asztalon. Láttam egy családi fényképet, ami félig szét volt marva a vörösiszaptól, másik fele meg még kilógott, azt már lefényképezni sem volt gusztusom. (Itt azért hozzátenném, hogy míg a legtöbb újságírón a megdöbbenés és a fájdalom látszott, a magyar sajtó egyes munkatársai vidáman énekelgettek.) Kolontáron semmi nem maradt meg, mindent fed a vörösiszap. Ennek ellenére elmondják nekünk, hogy majd felújítják a házakat és a családok majd eldönthetik, hogy vissza akarnak-e költözni... Talán nem kéne ilyen lehetőséget adni, minden mérgezett, ahhoz hogy ez megvalósítható legyen rég le kellett volna gyalulni a földet, hogy az iszap ne jusson tovább mélyebbre, de ez még nem történt meg....

A két órás Kolontáron töltött idő után feltereltek minket a három buszra és elindultunk a tárolókhoz. Mondták, hogy úgy menjünk fel, hogy az bármikor beszakadhat, leomolhat... Az első tároló, amikor felértünk egy negyedéig megtelt tároló volt. Abban a pillanatban is töltötték fel. Ma is töltik, a katasztrófa ellenére zavartalanul működik a cég! Feletették a kérdést Illés Zoltánnak, hogy hogy lehet ez? Nem adott rendes választ, bíróság kell hozzá, stb... (Akkor minek van az országnak kormánya? Nem annak kéne felfüggeszteni a működést?) Innen tovább mentünk, ahhoz a tárolóhoz, ami átszakadt. Lehetett látni, hogy meddig állt benne a kiömlés előtt a vörösiszap. Azt én is megtudtam állapítani, hogy magasabban, mint kellene, 1, 2 méterre a tároló tetejétől... A tároló tetején, körben végig út van, tele volt vörösiszappal és nem ott, ahol átszakadt. Az az iszap átfolyt a másik tárolóba, ahol sokkal károsabb iszapot tároltak...

Kimentünk oda, ahol átszakadt a fal, a rendőrök egy idő után nem jöttek velünk, mondták, hogy ők nem akarnak meghalni és menjünk saját felelősségünkre. A rendőrök és a tűzoltók féltek, mondták, hogy ha beomlik a fal (ami abban a pillanatban is megtörténhetett volna) akkor az egész oldal leszakad, ott is ahol ők állnak. Nagyon súlyos a helyzet. Saját szememmel láttam a hatalmas repedéseket. Az a csoda, hogy még idáig nem omlott le az egész.

Innen visszainultunk Ajkára, elhagyva az iszapos területet a buszok oldalát lemosták fertőtlenítés címszó alatt. Velünk azonban semmi nem történt, vittük haza magunkkal az iszapot...

Annyit még hozzátennék, hogy azóta mindenki támadja Illés Zoltánt, hogy nem kellene pánikot keltenie... ő legalább elmondta az igazat...

Szerdán megyek vissza beszélni a károsultakkal, az emberekkel, amit vasárnap nem hagytak nekünk...

*************************************************************

Élhető környzetet!

Második napom a vörösiszap pokolban

Szerda reggel megérkeztem Ajkára vonattal. Elindultam a város központjába megkeresni azokat a kolontáriakat és devecserieket, akiket a városban szállásoltak el. Arra lettem figyelmes, hogy a város tele van vörösiszap foltokkal. Később kiderült számomra, hogy azért, mert Ajkán keresztül szállítják át a két katasztrófa sújtotta faluban összeszedett vörösiszapot, amit olyan konténerekben szállítanak, amiket egyébként szemétszállításra használnának és amik nem elég hogy rossz állapotban vannak, de fedetlenül megtömve viszik bennük az iszapot.

Elmentem a sportcsarnokba, ahol sikerült átjussak a rendőrökön a vörösiszapos cípőmnek köszönhetően, majd beszéltem az átmeneti szállás koordinátorával. Megkértem mutassa meg nekem a tömegszállást, 25-30 fő között laknak ott a katasztrófa óta. Kiderült a hölgyről, hogy ő maga is kolontári, az ő házát nem vitte el az iszap, de nem akar visszamenni. Önkéntesként vállalta a sportcsarnokban lakók ügyeinek koordinálását, hogy segíthessen sorstársain. Mindent maguknak kell megoldani. Elmondta, hogy a károsultak ügyeinek intézésére és a segélyszállítmányok koordinálására saját mobiltelefonját használja, nem kapott szolgálati telefont. Megtudtam tőle, hogy a csarnokban csak kolontáriak laknak, mivel a devecserieket Győrbe viszik információi szerint, de elmondta azt is, hogy hétvégén el kell hagyják a csarnokot, mert mindenkit visszaköltöztetnek Kolontárra, akinek nem vitte el az iszap a házát, pedig senki nem akar vissza menni. Elmondta, hogy letiltottták rengeteg károsult mobilját a telefonszolgáltatók, mivel volt, akinek a számlája elérte a 100.000 forintot és úgy kapcsolta csak vissza a multicég, hogy befizetett 40.000 Ft-ot... Ahelyett, hogy felajánlanák ilyenkor a segítséget, hogy a károsultak ingyen telefonálhassanak, amíg nem rendeződik sorsuk, még egyet beléjük rúgnak...

A bent lakókkal nem beszélhettem, csak úgy ha a sportcsarnokon kívül rájuk találok.
Sikerült összehoznom egy találkozót kolontáriakkal. Két férfivel találkoztam, egyiküknek ott volt a kisfia is. Szörnyen félnek, arra várnak, hogy omoljon már le a tárolónak az északi fala, hogy végre tudják, hogy még milyen károk lesznek. Nem akarnak visszamenni. Megkérdeztem tudunk-e valamiben segíteni, tudunk-e valamit vinni nekik. A válasz ez volt: Egy dologra van szükségük, ÉLHETŐ KÖRNYEZETRE. Az pedig nem Kolontáron van, de nem is Devecseren. A kisfiú ekkor szólalt meg először. Ő zacskós levest szeretne, mert az jó a torkának. Neki is fáj, ég a torka, ahogy mindnenkinek, aki belélegezte a vörös mérget. Már tudták, hogy hétévégén vissza kell menjenek. Nagyon féltek. Megdöbbenve kérdeztem meg tőlük, hogy ők nem kapnak arra lehetőséget, hogy ha akarnak más helyre költözhetnek? A válaszuk egy egyértelmű nem volt. Megtudtam, hogy ők csak „másodlagos” károsultak, mivel az ő házukat nem érte el az iszap. A por azonban ott van... A halálba küldik vissza őket. De nem tudnak mit tenni... A házat nem adhatják el, mert az értéke egyenlő a nullával. Azt sem értették – ahogy én sem! – hogy miért pont hétvégén viszik őket vissza... A hétvégén eső lesz, ha eső lesz akkor pedig leszakad az északi fal és újra kiönt a vörös iszap. Nem tudja senki, hogy mekkora területre ér el újra... Elmondták azt is, hogy a segélyszállítmányokkal is gond van, rengeteg érkezik, főleg ruhából, nem tudják már hova tenni, de amire szükség lenne az nem jön. Nem leltározza, nem koordinálja senki rendesen. Persze ki is koordinálná? Az a kolontári hölgy, aki már így is maradék vagyonát koordinátorként elköltötte, miközben még soha nem csinált ilyet? Miért neki kell ezt vállalni? Miért nem küld valakit oda a katasztrófavédelem vagy az illetékes hatóság, akinek ezt hivatalból meg kellene tenni? Kiderült az is, hogy a sima pormaszk már nem elég... Annál profibb maszkok kellenek, de pár napja még nem volt elég...

Ezután elmentem Ajka központjába, ahol találkoztam egy devecseri lakossal, aki megígérte, hogy becsempész Devecserbe. Elindultunk Devecserbe, sikerült átmenni a rendőri ellenőrzésen, csak tőle kérték el az igazolványokat. Bejutottam. Segítő társam a falu legszélén lakott, messze attól a résztől, ahol a vörösiszap pusztított. De a kocsiból kiszállva itt is folytogató volt a por, az emberek meg maszk nélkül sétáltak az utcán. Bementünk a lakásába, szép ház volt, nem rég újították fel... Most semmit nem ér. Csináltam vele egy interjút. Borzasztó dolgokat mondott el. Elmondta, hogy mindenkinek, akinek jelzálog volt a házán minden bank a katasztrófa másnapján kiküldött egy csekket, hogy fizessék ki egyben, azonnali hatállyal a jelzálogot. Az egyik kábeltv szolgáltató meg azzal fenyegetőzik, hogy bíróság elé viszi azt, aki nem fizeti tovább a hűségnyilatkozatos előfizetést... A kapitalizmus megint megmutatta mennyire emberséges tud lenni... Kiderült, hogy semmi segítséget nem kapnak, senki nem képviseli az érdekeiket a multikkal szemben...

Elmondta, hogy Devecseren sem dönthet arról senki, hogy el akar-e költözni vagy sem, kivéve ha az iszap elvitte a házát... Ők is el akarnak költözni... Féltik a gyerekeiket... A család minden tagjának kapar a torka... Nem tudnak olyanról, aki ott akar maradni, de nem tudnak mit tenni, mivel nem tudják el adni a házuk... Mindenki az esőt várja, hogy ledőljön a fal és végre túl legyenek rajta és legalább a por eltűnjön. Nem bíznak abban, hogy valaha is renben lesz a falu. Senki nem hisz benne. Azt is elmondta, hogy már gyerekkorában is szivárgott a tároló, és mindenki tudta, csak nem tudták az emberek, hogy mi az.

Megtudtam tőle, hogy a MAL emberei Kolontáron megpróbálták 5 millió forinttal lefizetni ott lakókat, főleg időseket, hogy írjanak alá egy papírt, hogy ezt elfogadják kárpótlásként és nincs több követelésük. Szerencsére végül senki nem írta alá... De ki tudja mivel fog még próbálkozni a MAL!
Elmesélte azt is, hogy az ott lévő rendőrök nem csinálnak semmi, csak az embereget igazoltatják, nem segítenek. A legutóbbi eset az volt, hogy egy szirénázó mentőt kezdtek el igazoltatni... Több ott lakót is megvertek már a rendőrök, volt akit azért mert saját rokonait vitte be, hogy segítsen összepakolni neki, de volt olyan is, akit azért mert otthon hagyta a lakcím kártyáját és nem vitte magával. Mindkettőjüket elvitték a rendőrök.

Nem sokkal azután, hogy végeztünk az interjúval hazajött a felesége. Kérdezte, hogy nem ebédelek-e meg velük. Nem voltam éhes, nem akartam enni. Ekkor láttam a kisfiukon, hogy megijed, hogy én nem merek enni az ételükből, mert biztos mérgező... Így végül ettem, a kisfiú megnyugodott.
Segítőm ezután elvitt engem egy darabig a falun belül, az erősen szennyezett rész felé. Egy idő után megállt, hogy ő nem szeretne tovább menni, mert fél. Gyalog mentem tovább egyedül. Felvettem a pormaszkom, de nem sokat ért. 5 perc után el kezdett égni a torkom és nyomni a tüdőm. A lakosok, a munkások és a rendőrök egy része pedig maszk nélkül vol... Elindultam a Dankó telepre, ami a falu legszegényebb része és amit a legjobban sújtott a vörösiszap áradat. Elértem a telepig, ekkor utánam jöttek a rendőrök, igazoltattak. Mondták, hogy senki nem jöhet be ide, a sajtó sem, csak ha van külön engedélye (egy sajtóst sem láttam egyébként). Felszólítottak a terület azonnali elhagyására majd kikísértek a 8-as útra. Az úton állt a mérgező por, a kamionok és a katonai járművek verték fel a port. Elindultam gyalog stoppolva, alig kaptam levegőt. Három kocsi állt meg, de egyik sem vett fel, mert féltek a vörösiszaptól, ami a cipőmön és a nadrágomon volt. Végül egy negyedik elvitt a legközelebbi városig.

Azóta hívott a devecseri segítőtársam, hogy tegnap végül kivonták a katonaságot, minden katonát, akik az evakuálást hajtották volna végre... Pedig a hétvégén fog ledőlni a fal. Nem lesz ki evakuáljon. Sőt azokat is vissza küldik holnap reggel, akik idáig Ajkán laktak a csarnokban. A biztos halálba küldik őket...

Nekem még mindig ég a torkom, a tüdőm is érzem, pedig nem sokat voltam a mérgező porban és maszkom is volt most. Az emberek nem hordanak maszkot és lassan két hete szívják magukba a vörösiszapot... Elképzelni sem merem, hogy velük mi lesz...

http://www.munkaspart-2006.hu/tarsadalom/riportok-a-vorosiszaprol.html